Testvériesebb, hatékonyabb, együttműködőbb

Gyülekezeteink és egyházunk megújulása a Szentlélek munkája, amiért nekünk imádkozni kell. Az imádság által született pl. Felsőnyéken 30 évvel ezelőtt huszonévesekből ifjúsági csoport.

A megújulás mindig úgy kezdődik, hogy emberek hitre jutnak, az örök élet szempontjából tekintenek az életükre. Ennek kettős hatása van: egyrészt elnyerik az örök élet bizonyosságát, másrészt a gyakorolt és személyes hit gyógyító hatással van a földi életükre is. (Az Atkinson &Hilgarg Pszichológia 551. lap Osiris Kiadó, Bp, 2005).

Milyen tartalommal lehet megtölteni ezt a mondást, hogy „a püspök a lelkészek lelkipásztora legyen”?

Hogyan lehet a lelkészek segítségére a spiritualitásuk, imaéletük, személyiségük fejlesztésében?

Mivel minden ügyet nem tud személyesen megoldani a püspök, kérjen fel egy nagy köztiszteletnek örvendő lelkészt egyházkerületi lelkigondozói főtanácsossá. Aki nem rendelkezik adminisztratív hatalommal, hanem csak és kizárólag spirituális felhatalmazást kap arra, hogy vegye észre a lelkészek elakadását, lelki konfliktusait és problémáit, beszélgetést kezdeményezzen velük. Segítse és tanácsolja őket, hogy ne tegyék tönkre az életüket. Maradjon meg a reményük, hogy őket még használni akarja Isten. Mivel felhatalmazott, ezért kezdeményezhet lelkigondozást, sőt ez a felelőssége.

Egy másik példa e főtanácsos munkájához: Egy illető lelkészre italozása miatt panaszt tesz a gyülekezete a püspöknél, akinek először lelkigondozói eszközzel kell élnie. Természetesen a püspök nem tudhatja erről a lelkészről, hogy alkoholproblémája a depresszióját takarja el, és hogyha hatalmi eszközzel veszik el tőle az alkoholt, akkor öngyilkos is lehet.

Mielőtt a püspök egy ilyen ügyben döntést hoz, elküldi az illetőt az egyházkerületi lelkigondozó főtanácsoshoz, aki az állapota szerint továbbküldi vagy a Gyökössy Intézetbe, vagy szakorvoshoz, vagy az Iszákosmentő Misszióba. Teljesen az ő felelőssége, hogy felismeri-e a szükséges ellátási szintet. A későbbiekben támogatólag figyelemmel kíséri az illetőt, buzdítja.

Bár a püspök küldte a főtanácsoshoz, ő mégse számoljon be a püspöknek a történtekről, hanem csak az illető szóljon a gyógyulásáról, új életéről, bűnbánatáról. Ennek alapján döntsön a püspök, hogy ennek az illetőnek még további türelmi időt ad, és ismét a főtanácsoshoz küldi, vagy elkezdi a fegyelmi eljárást.

Semmilyen fegyelmi, büntetőeljárásban nem vehet részt az egyházkerületi lelkigondozó főtanácsos! A vele való beszélgetésnek nem lehet sem adminisztratív, sem jogi következménye. Ehhez nagyfokú diszkréciónak, tapintatnak és önkontrollnak kell társulnia, amikben egyházunk rendkívül esendő.

Olyan közbeszéd kialakítására törekedjen a püspök minden szinten, hogy tisztelettel beszéljenek egymásról a lelkészek. Akik az egyházért elégnek, ne a „kiégett” bélyeget kapják meg, stb.!

A lelkipásztorok személyes leveleit csak a püspök olvassa el, és ő válaszoljon érdemben rájuk. A hivatalos levelek megválaszolása a szokott módon történjen. Az lenne a legjobb, ha elmenne az ímél megérkezéskor egy jelzés, hogy megkapta, de még nem olvasta el, a későbbiekben érdemben válaszol. Utána minden esetben születne egy érdemi válasz is.

A püspök alázata nemcsak érzés, hanem látható abban, hogy maga mellé választ (önkéntesként) bölcs testvért, akit felkér, hogy figyelmeztesse hibáira. Megmondja, ha katasztrofális volt a prédikációja, rossz hangot ütött meg a lelkészekkel, bántó volt a „vicce”, megtelt indulattal, készületlen volt a beiktatáskor.

Angela Merkel mellett volt egy ilyen tanácsadó, Beate Baumann, akiről így cikkeztek: „A titokzatos nő, aki megalkotta Angela Merkelt”. A sportolók mellett is állnak hasonlók. Nem az edzés módjába szólnak bele, mégis segítik a jobb teljesítmény elérését.

A vezető által felkért tanácsadó nem ügyeket készítene elő, nem a konkrét döntésekbe szólna bele. Miért kritizálhat? Mert erre kapott felkérést. De tegye azt négyszemközt, teljes titoktartással. Nem figyelmeztetheti valaki a közgyűlési tagok közül a püspököt? Egy pont után nem teszik.

A közgyűlés tagjainak a kivitelezés módjához, a cél kiválasztásához, az eszközhöz és az elvégzés hogyanjához kell hozzászólniuk. De ahhoz nem, hogy a vezető miként beszélt társaival, nem volt átgondolt, sem elég felkészült. Mert az ügy kerékkötőinek tekintenék. (2Sámuel 24.)

Ne barátot válasszon a püspök, mert egy barátság könnyen megszakadhat egy ilyen kapcsolatban, ha nem jól sül el. Egy munkatársa esetén köszönettel pontot tehet a felkérés végére.

Azáltal is lehet a püspök a lelkészek lelkipásztora, hogy imádkozik értük. A püspök nemcsak irányítja az egyházkerületet, hanem imádságban hordozza. Hívjon fel a püspök hetenként két lelkészt, mindig más-más kiskörből, érdeklődjön az életükről, és mondja el, hogy ezen a héten értük fog imádkozni. Ebből is meg fogják érezni a személyes törődését a lelkipásztorok.

Korábban kidolgoztam egy lelkészi életút-programot, amiből csak néhány gondolatot emelek ki. Célja, hogy a lelkészek jobban elmélyedjenek a spirituálitásukban, nagyobb alázattal és alkalmasabban tudják végezni küldetésüket. A becsontosodott megszokásokon több ponton változtatni tudjanak.

A tartós megújuláshoz ezért egyszerre több, egymással összefüggő és egymást erősítő változásra van szükség úgy, mint az addikciónál. Ha csak egyen-egyen változtatnak, előbb-utóbb visszarendeződik minden a korábbi gyakorlatba.

A lelkészi életút-program nem ellenőrzést, nem központosítást jelent, hanem ösztönzést, egész életen át tartó képzést, felkészítést arra a szolgálatra, amelyre belső és külső elhívást kapott a lelkész, hogy legyen szolgálata empatikusabb, együttműködőbb.

A püspök a lelkipásztorok mecénásaként segítse a lelkészeket abban, hogy fejlődni tudjanak vagy az igehirdetésükben, vagy a lelkigondozásukban, vagy az értő figyelemben, házasság-gondozásban, stb. stb. A püspök kiválaszt olyan lelkészeket, akik a fiatalokat felkérik tanulmányírásra, igehirdetésre, ezzel mentorálják őket. Aki közülük alkalmassá vált, annak ajánlják az igehirdetését, munkáját. A fiatal felkészítést, az idősebb kolléga megbecsülést kap. A fiatal váljon a későbbiekben mások mecénásává.

Minden lelkésznek legyen terve, hogy miben akar az elkövetkező években fejlődni. A legfontosabb az igehirdetésben való naponkénti fejlődés. További terve lehet az értő figyelemben, a házassággondozásban, vagy a gyászolók vigasztalásában való előrehaladás. Ez nem plusz feladatot jelent, hanem befektetést a jövőbe.

Mindenkinek egy-egy szakterületen fejlődnie kell, hogy közösen megújuljunk.

Továbbképzés is, hogy ismerje meg a lelkész, miként lehet megakadályozni a hajszálrepedések kialakulását gyülekezettel való kapcsolatában az új szolgálata kezdetén. A kezdeti problémákat minél kevesebb indulattal tudja megoldani.

Aki függelmi viszonyban van egy lelkésszel, ne kérdezhesse meg, hogy a férje miért 14 évvel idősebb, mint ő. A férj fegyelmi ügyében ne kérhessenek „tisztázó” adatot a feleség betegségéről. (Még számtalan, valós példát sorolhatnék fel.)

Mivel egyházunkban minden szinten (egyházmegye, egyházkerület, zsinat) ugyanazok a személyek töltenek be tisztségeket (ez nem jó), ezért nagyon fontos lenne e dolgokban a tisztségviselők teljes önkorlátozása. Ne skatulyázzanak be senkit egyetlen felettes interpretációja szerint! Alakuljon ki teljes titoktartás.

A helyes elismerés kialakítása. Pl.: az új gyülekezetek szervezésénél értékelje nagyra a püspök azoknak a munkáját is, akik új gyülekezet létrehozásába fognak, a saját gyülekezetük egy részéről, stólájukról lemondanak, és lehetőséget teremtenek másoknak arra, hogy ők új gyülekezetet tudjanak plántálni. Az legyen az eredményes lelkész, aki úgy tudja átadni szolgálatát, hogy az utódját elfogadja a gyülekezet.

Egyformán ossza ki a püspök a megbízatásokat és feladatokat. és mindenki kapjon részt mind az előadásokban, mind az igehirdetésekben, mind pedig az adminisztrációs munkában a saját adottságainak megfelelően. Ez különösképpen is az egyházmegyében valósítható meg, de a püspöknek kell ehhez a légkört megteremtenie.

Kidolgozni olyan éves imakönyvet, amely segíti egész héten a felkészülést a vasárnapi szolgálatra a napi ige alapján.

A püspök teremtse meg annak tárgyi feltételeit, hogy jobban tudjanak szolgálni a lelkipásztorok: segédanyagok, konfirmációi könyv, ami lelkigondozza is a fiatalokat, és segít a kicsi gyülekezetekben az ificsoport kialakulását.

Gyülekezeti jövőkép kialakítása

Akkor állnak a lelkész mellé, ha jövőképet tud adni. Az elmúlt évtizedekben az intézmények létrehozása jelentette a gyülekezet jövőképét? Erre napjainkban ritkán van lehetőség. Nagyon sok gyülekezet a házicsoportok létrehozásában véli megtalálni jövőképét, mert csak a pozitívumait akarják látni. Szükséges lenne nyíltan beszélni a házicsoportok erősségéről, gyengeségéről.

A lelkipásztorok találják meg munkájuk centrumát az igehirdetésben és a lelkigondozásban. Van más feladat is, de a lelkész fő szolgálata az igehirdetés és a lelkigondozás maradjon. A gyülekezet jövőképét pedig ennek a figyelembevételével tusakodják meg. Minden gyülekezetnek kell, hogy legyen jövőképe.

A gyülekezeti jövőkép kialakítására példa az Apostolok Cselekedetei 11, amely szakaszban a Biblia a hórama főnevet (5.vers) használja. A mai görög nyelvben (hehezet nélkül) ez a szó fejezi ki a jövőképet is. De Péter látomása nem lett automatikusan az egyház jövőképévé, csak amikor a közösség a magáénak fogadta el azt, mert felismerték benne Isten vezetését.

Stratégiai terv

Az Apostolok Cselekedetei 15-ben, a pogánymisszió kérdésében, amely alapvetően meghatározta az egyház későbbi életét, viszont stratégiai döntést látunk. Itt az Újszövetség más szavakat használ, mint a jövőképnél.

Igaz, hogy a Bibliában csak katonai értelemben szerepel a „stratégia” szó. De az előbbiek alapján mi is jogosan használjuk a modern kori „stratégia” kifejezést az átfogó tervezésre, megkülönböztetve azt a rövid távú cselekvési tervtől.

A püspök támogassa a Zsinat által jegyzett, zsinati ciklusokon átívelő stratégiai tervet annak átgondolására, hogy egyházunk testvériesebb, nagyobb missziói erejű és együttműködőbb legyen! Ebből lehetne a későbbiekben a cselekvési terveket levezetni.

A teljes folyamata nyitott legyen. A lelkészek, presbiterek, egyházmegyék, egyházkerületek és a Doktorok Kollégiuma véleményezzék a készítés minden fázisában, és a zsinati elfogadás után ennek alapján határozzák meg cselekvési tervüket, annak időkeretét.

A Luther című filmben X. Leó pápa ravatalánál az egyik bíboros kritikusan így fogalmaz: „Leó lelki törpe volt, amikor egy Lutherhez hasonló óriásra lett volna szükségünk.” Nem a Szent Péter-bazilika építésére kellett volna összpontosítania, hanem az egyház lelki megújulására. A stratégiai tervezés közben kristályosodik ki, hogy napjainkban mire kell fordítani erőinket.

Közösen kell meghatározni, hogy mely kérdéseket emeljünk be a stratégiai tervek közé. Csak néhányat említek, bár lehet, hogy egy másik fontosabb lenne:

1./ Bibliai, reformátori megalapozás.

2./ Múltunk, jelen helyzetünk, gyakorlataink felmérése. A hatékonyabb misszióért meg kell érteni, ahogyan egyházunk magába integrálja a megtérőt és az érdeklődőt, és megtusakodni a módosítás irányait.

3./ Lelkészi életút-program, presbiterképzés.

4./ Annak megvizsgálása, hogy Isten Fia milyen intézményi struktúrákon keresztül tartja meg felekezetünket. Minden egyháznak vannak ilyen struktúrái. Vajon a mienk hatékonyan működik-e a misszió szempontjából? A 1880 óta a KSH által mért és napjainkig tartó folyamatok azt mutatják, hogy a katolikusok erősödtek, a protestánsok százalékszáma gyengült, de ez nem az erőszakos reverzális miatt volt, mert ahol a közösség alapító az evangélikus gyülekezet, ott a másik protestáns, a reformátusok százalékaránya erősödött, ahol pedig a reformátusság a települést meghatározó közösség, ott az evangélikusok százalékaránya erősödött. Pedig az elmúlt évszázadokban a települést meghatározó gyülekezet tagjainak adományaiból hozták létre az oktatási intézményeket, szeretetszolgálatot stb.

Az ébredéskor nem rendeződnek a statisztikáink?

A hajdúböszörményiek a negyvenes években áldott ébredésnek voltak részesei. Teológiailag jól felkészült, hívő lelkészek álltak az ébredés élére. Ezres tömegek hallgatták az evangélizációkat. Gyülekezeti imacsoportok alakultak, és maradtak meg évtizedeken át. E település számadatai mégis azt mutatják, hogy az ébredés sem tudta tartósan átalakítani a korábban megkezdett, nemzedékeken átívelő, csökkenő folyamatokat. Részletesen írtam erről: Riskó János: „A 2011-es népszámlálás adatai elé” Theologiai Szemle 55. évfolyam, 2012/1. szám 19–45. oldal

5./ Hogyan lehet olyan struktúrát kialakítani, amelyben a versengés minimalizálható, a túlzott individualizációnk szublimálható, a felekezetünkben magas lelkészi öngyilkosságok száma lehetőleg a nullára csökkenthető?

6./ Hogyan csökkenthető az adminisztratív terhelése és hajszoltság?

7./ Hogyan lehetne segíteni a lelkészeket, ha szükséges a gyülekezetváltásuk?

Még sokáig sorolhatnám.

Érdemes lenne megvizsgálni, miért kísérte kudarc a korábbi hasonló próbálkozásokat. A stratégiai tervezésnél különösen is igaz, amit a lelkészi életút-programnál írtam annak megszakításáról.

(Mindig akkor éltem át lelkészi szolgálatom legnehezebb időszakait, amikor valakiket magam mellé vettem, hogy együttműködve hatékonyabban végezzük a szolgálatot.)

Hogyan lehet segíteni azokat a lelkészeket, akik a fogyó, gyakran sok szórványú, kicsiny gyülekezetekben szolgálnak, hogy ne jelentkezzen a kiégés vagy az eligénytelenedés. Ezenkívül olyan szakmai gyakorlatot szerezzenek, amivel majd nagyobb gyülekezetbe tudnak kerülni, a szórványéveik alatt pedig hasznosítani tudják azt egy-egy nagy gyülekezettel együttműködve? (Léteznek fejlődő szórványgyülekezetek is.)

Felkészíteni a kicsiny- és szórványgyülekezetek lelkészeit, hogy valamely misszió szaklelkészei legyenek. Így részmunkaidőben be lehet vonni a nagyobb gyülekezetek életébe.

Az a tapasztalatom, hogy a nagy gyülekezeteknek nem a vasárnapi szolgálathoz kell a segítség, hanem a hétközi gyülekezetépítéséhez, lelkigondozáshoz. (A nagy gyülekezet lelkésze által jelzésszerűen lediktáltak levél formába öntése, amit végül a gyülekezet lelkésze küld el. Létezik írásbeli személyes lelkigondozás? Példa Pál (pásztori) levelei.)

A nagy gyülekezetbe való bekapcsolódás által szakmai gyakorlatot szereznek, így ők maguk is kipróbálttá válnak, ráadásul jövedelemkiegészítéshez is juthatnak, s akkor nem volna szüksége arra, hogy 4-6 szórvány reformátussága adja össze fizetésüket, hanem csak kettő- három.

Levegőhöz jussanak a szórványlelkészek

Egyszerre jelentkezik a szellemi alulfoglalkoztatás érzése a szórványban szolgáló lelkészeknél, és a nagyon kimerítően ismétlődő feladatok.

Minden lelkész, akinek nincs szórványa, vállaljon el évente mindössze két szórvány szolgálatot mindig más településen, hogy a kollégája pihenni tudjon, vagy tovább maradhasson egyik faluban komótosan beszélgetni.

A vendég lelkészt a gyülekezeti tagok hívnák meg ebédre.

Talán a tehetős gyülekezetek patronálás jelleggel is felhasználnák az igehirdetési alkalmat.

Franciaország üdülőhelyein alakítanak ki apartmant vendég lelkész számára, aki az ottnyaralásért cserébe vasárnap prédikál minden díjazás nélkül. A kulcs átadását, átvételét a presbiterek intézik.

Szorgalmazni kellene a kis- és nagy gyülekezetek lelkészeinek szószékcseréjét, ha erre a kisebb gyülekezet lelkésze a mentorától felkészítést kapott, nehogy öntudatlanul példának állítsa kisgyülekezeti helyzetét, ne sajnáltassa magát, ne bölcselkedjen a nagy gyülekezeti lehetőségekről.

Miért nem tudjuk bevonni a szórványlelkészeket a szolgálatunkba?

Mert nem sajátítottuk el a versengés nélküli együttműködést. Már a teológuskorban meg kell tanítani a tudatos „háttérben maradást” és azt, hogy mik akadályozzák az együttműködést.

A lelkipásztorok és gyülekezetek együttműködésének erősítése

Nem minden lelkipásztornak kell mindenben kiválónak lennie! Ha az egyik gyülekezet lelkésze ért a gyászolók lelkigondozásához, a másik a fiatal házasokhoz, a harmadik az ifihez stb., és együtt tudnak működni, akkor együtt igen hatékony lelkigondozói, gyülekezetépítői munkát tudnak végezni.

Ebben az esetben különösen is hangsúlyos, hogy a lelkészeknek tudni kell nemet mondani a másik gyülekezeti tagjainak a felkérésére. Ez az együttműködés megkezdése előtt tisztázandó. Pilotprogram keretében kell ezt az új szolgálati forma tapasztalatait értékelni.

Végül azt kell megvizsgálni, hogy az elmúlt majd fél évszázadban minden korábbi tiszteletre méltó törekvés és reményt adó kezdeményezés miért szürkült vissza az egész struktúrához? Mert a szív megújulására van szükség, enélkül az ébredésből törvényeskedés, és az imádságra való buzdításból kényszer lesz. A gyülekezetépítés helyett intézmények és kövek építése fogja felemészteni erőnk nagy részét. Mi magunk sem tudunk a belső elakadásaink miatt áldássá lenni.

Borítókép: Unsplash/Jonny Gios